A pápai szakadáskor erősödtek meg a reformgondolatok, amit zsinatokon próbáltak keresztülvinni. Ezt hívjuk zsinati elvnek, vagy konciliarizmusnak. Akik ezt a folyamatot támogatták, azt állították, hogy a zsinat a pápa felett áll, ez a pápa és zsinat közötti harchoz vezetett, amely máig tart. A három zsinat: Pisa, Konstanz, Basel.
Páduai Marsilius 1326-ban (Defensor pacis) foglalta össze reformnézeteit, amely jellemző volt:
- Az egyház minden hívőt jelent. Ennek következménye, hogy a pápa felett áll az egyházat képviselő zsinat, amelynek laikus tagjai is vannak, hiszen a teljes egyházat képviseli. Továbbá megengedhetetlen az egyházi hierarchikus rendszer, mert mindenkinek egyenlő feladata van az egyházban: hogy használja a szellemi eszközeit.
- A Szentírást a zsinat magyarázza, a pápának nincs joga.
- A „Péter utódja” tiszt, csak a történelem során alakult ki.
Ez és az ehhez hasonló írások a reformáció előhírnökei voltak. Említésre méltó még Occam Vilmos (akiről Occam borotváját is elnevezték, amely az egyik legjelentősebb tudományos elv – Ockam nevű faluból származott – 1288-1347), ferences, oxfordi teológus, filozófus, tudós. Szerinte Krisztus nem ígérte, hogy a pápa, vagy a klérus igaz hitnél marad, hanem hogy az egyház fog. A pápát eretneknek tartotta és a világi hatalmaktól várta a pápaság reformját.
Az 1409-es pisai zsinat kívánta a két pápa kérdését megoldani, de csak hozzáadott a problémához egy harmadik pápa választása. Végül a gondot a konstanzi zsinat oldotta meg 1417-ben és a római pápát hagyta meg.
