Egyháztörténelem - az igazi történelem

A későbbiekben látni fogjuk, hogy a reformer egyházakban a reformációt követően kb. 60-100 évvel később újabb reformmozgalmak indultak. A puritánok az anglikán egyház olyan hívői voltak, akik meg akarták tisztítani az egyházat a pápaság maradékától a Biblia üzenete alapján. Ezt a mozgalmat 1560 után nevezték el így (pure - tisztít). 1570-ig elsősorban a külsőségeket kifogásolták, mint a szertartások, a miseruha, vagy a szentek ünnepei. A puritanizmus fellegvára Cambridge lett, egyre több értelmiségit nyertek meg. Erzsébet 1593-ban hozott rendeletet ellenük, amely jogot adott a hatóságoknak, hogy a puritánokat börtönbe zárják, ha nem látogatják az anglikán gyülekezeteket. Ugyanakkor a puritánok nem akartak elválni az egyháztól, hanem egyesek presbiteriánus, mások kongregácionista anglikán egyházat szerettek volna. Hitték, hogy az egyház alapja az Isten alatt lévő emberek és nem az uralkodó. A puritánok teológiájukban később elsősorban William Ames (Amesius, 1576-1633) és William Perkins kálvinista változatát követték.
http://www.apuritansmind.com/William%20Ames/WilliamAmes.htm

Ames teológiája a kálvinizmusból indul ki, de sokkal több részt tulajdonít az embernek. Nyílván nagy hatással volt rá Arminius, ugyanis, Ames Angliából Hollandiába menekült, de vitáiban mindenképpen ellene szállt hadba a kálvinizmus mellett. A teológiáját általánosan morális teológiának nevezik.

A presbiteriánusok

Thomas Cartwright (1535-1603) megjelenése vitte át a puritánok hangsúlyát a liturgia reformjáról a teológiai és egyházkormányzási reformra 1570 körül. Cartwright a Chambridge egyetem teológiai professzora volt. Tanítványai a kálvinista teológiát és egyházkormányzást fogadták el. Ő fektette le az alapjait az angol presbiterizmusnak. Az első presbiteriánus gyülekezet Wandsworthben indult 1572-ben.

A kongregácionisták

Más puritánok Henry Jacob (1563-1624) nézeteit fogadták el. Őt tartják a kongregácionisták, vagy Függetlenek alapítójának. Nézete szerint a nemzeti egyházon belül minden gyülekezet legyen szabad, hogy megválassza a pásztorát és a szabályzatát és kezelje a saját ügyeit. Börtönbe került, majd 1606-ban Hollandiába emigrált, ahol az angolok lelkipásztora volt. Itt Robinsonnal jelentős hatást gyakoroltak egymásra. Jacob 1616-ban tért vissza Angliába és lett Londonban a Függetlenek pásztora. Cromwell és Milton is függetlenek voltak.
1658-ban a Függetlenek és a Szeparatisták Savoy-ban kálvinista hitvallást fogalmaztak meg.

A szeparatisták

A fenti csoportok mellett megjelentek a Szeparatisták, akik úgy gondolták, hogy Krisztushoz lesznek hűségesek az állami egyháztól függetlenül. Ők olyan kongregácionisták voltak, akik a Függetlenekkel szemben az államtól is szakadni akartak. A szeparatista csoportok kezdete 1567-re nyúlik vissza, amelyet Richard Fitz szervezett meg egy szövetségre alapozottan. Általánosan elmondható, hogy a puritánok szellemiségének egyik középpontja a szövetségek voltak. A jelentősebb vezető Robert Browne (1550-1633) lett, ő 1580-ban hozott létre egy gyülekezetet Norwich-ban. Innen a gyülekezetével Hollandiába menekült. Itt több művet is írt, amelyekben kifejtette, hogy a hívőknek önkéntes szövetségben egyesülnie Krisztushoz és egymáshoz, a hivatalnokokat tagoknak kell megválasztaniuk és egyetlen gyülekezetnek sem lehet tekintélye a másik felett. Egy másik londoni gyülekezet vezetőit, Henry Borrowt és Jon Greenwoodot 1586-ban akasztották fel, a gyülekezetük szintén Hollandiába migrált.
Egy harmadik csoport 1606-ban jelent meg Scrooby-ban, amelyet John Robinson (1575-1625) vezetett. 1608-ban szintén Hollandiában, Leydenben telepedtek le. Végül ennek a csoportnak a tagjai vándoroltak Amerikába 1620-ban a Mayflower fedélzetén. A szövetségi elvet átvitték a politikába is, a még a hajón, a plymouth-i érkezés előtt, kötött Mayflower Egyezményben. A testvérgyülekezetüket Gainsborough-ban John Smyth vezette, akik 1606-ban Amsterdamba költöztek. 1608-ban merítette be gyülekezetét, köztük Thomas Helwys-t is.

Az első baptisták

Helwys és követői 1612-ben tért vissza Angliába, ahol megalapította az első Angol baptista gyülekezetet, amely arminiánus teológiát vallott, amelyet Hollandiában ismertek meg. Általános baptistáknak is hívták őket, mivel az általános, mindenkire érvényes engesztelést vallották. Ők még leöntéssel kereszteltek. Ezzel szemben a korlátozott baptisták kálvinisták voltak és Henry Jacob gyülekezetéből váltak ki 1633-ban és 38-ban. Ők bemerítéssel kereszteltek és a nevük a korlátozott engesztelés hitére utal. A gyülekezetet John Spilsbury vezette és a legnagyobb hatást ők gyakorolták a későbbi baptistákra. Az amerikai baptisták is ebből a csoportból származtak. 

A Puritánok harca a Stuartokkal szemben

A puritánok nagy várakozással várták, hogy Erzsébet halála után az új uralkodó, aki a skót VI. Jakab volt, és I. Jakab néven lett angol uralkodó, lévén kálvinista skót, nagy változásokat fog hozni és presbiteriánus kormányzást hoz létre az anglikán egyházban. Ennek hangsúlyozására kb. 1000 puritán lelkész aláírta a Millenáris petíciót 1603-ban, amely arra kérte az uralkodót, hogy teljesen tisztítsa meg az egyházat liturgiailag és szervezésében is. Jakab összehívott egy konferenciát, de mérges lett a puritánokra, és kijelentette, hogy ha nem idomulnak (conform) az egyházhoz, akkor elűzi őket, és hogy a presbiterianizmus annyira fér össze a monarchiával, mint Isten az ördöggel. A találkozó egyetlen eredménye egy új Biblia fordítás elkészítésének jóváhagyása volt, amely Authorized (Jóváhagyott), vagy King James változat néven vált ismertté és 1611-ben készült el. A gyülekezeti kormányzáson túl más, politikai kérdések is az uralkodó és a puritánok közé ált, mint az uralkodó és a Parlament szerepének kérdése, vagy a törvényszék függése a királytól, stb. Azonban a Stuart uralkodóknak nem volt meg a tehetségük a vas ököl kesztyűbe rejtéséhez. Fia I. Károly (uralkodott: 1625-1649 – kivégezték) ideje alatt sok puritán Amerikába menekült, mivel tartottak Károly katolikusbarát politikájától. William Laud (1573-1645) lett a Canterbury érsek, aki az uniform egyházban hitt és arminiánus volt, amelyet a kálvinista puritánok nem szerettek. A kulcs pozíciókba arminiánus hívőket helyezett. Az összeütközések kiváltó oka az lett, amikor egy új Közös Imádság Könyvét próbált a skót egyházra kényszeríteni az egység érdekében. Ez ellen a skótok fellázadtak. 1638-ban a skótok szövetséget kötöttek a presbiterianizmus megvédésére  és megszállták Angliát. Károly 1640-ben összehívta parlamentet, amely a Hosszú Parlament néven vált ismertté, mivel 20 évig állt fent. Az új parlament Károly támogatása előtt kivégezte Károly tanácsadóit, lerombolta az illegális bíróságokat, és átvette az állam pénzügyeinek irányítását, de nem jutottak a vallás terén egyezségre. 1642-ben polgárháború tört ki a puritánok és az episzkopális egyházat fenntartani kívánó royalisták között. Ez az 1646-ig tartott és puritán fölénnyel ért végett egy rendkívüli képességekkel rendelkező vezető miatt. Ő volt Oliver Cromwell (1599-1658), aki egy nagyszerű, fegyelmezett, puritán hadsereget állított fel (New Model Army). A királyt elfogták, aki megszökött, majd újabb csaták után megölték 1649-ben. 1643-ban a parlament eltörölte az episzkopális egyházat. 1645-ben az angol és a skót parlament is egységes presbiteriánus egyházi kormányzást fogadott el. 1647-ben a skótok, 1648-ben az angolok elfogadták a kálvinista Westminsteri hitvallást.

Cromwell uralma

Eközben azonban a hadsereg kongregácionista lett. Mivel a presbiteriánusok nem fizettek kielégítő zsoldot és kizárólag a presbitáriánus rendszert fogadták el, Cromwell 1648-ban kitisztította a parlamentet. Ő végezte ki Károlyt és egy kongregácionista hatalmat valósított meg, egy államközösséget, amelyet ő vezetett. 1658-ig a hadsereg segítségével diktátorként uralkodott. Toleráns volt vallási ügyekben, a zsidók letelepedését is engedélyezte 1656-ban. Cromwell halála után 1660-ban a Hosszú parlament feloszlatta magát. Az angolok közben belefáradtak a puritánok tiszta életébe, és II. Károlyt hívták vissza uralkodónak, aki visszaállította az episzkopális egyházat. Megtiltották a puritán találkozókat. Ők lettek a nagy hagyományokkal rendelkező nonkonformisták. 1689-ben a Dicsőséges forradalomban Károlyt elűzték és vallási toleranciát állítottak fel a nonkonformisták számára.
Jelentős íróik John Milton (1608-74) és John Bunyan (1628-188) voltak.

Ez idő alatt Angliában is elindult a reformáció. Azonban itt nem volt olyan vezető keresztény alak, mint Luther, Kálvin, vagy kicsit északabbra Knox. Így maga az uralkodó vált reformerré, nyilván politikai, sőt személyes okokkal vezérelve, és ő lett az egyház feje is. Az új Anglikán egyház hagyományörző lett, mivel az uralkodót nem a Biblia motiválta a változásokra. Külső szempontból nagyban hasonlít a lutheránus egyházra.

A reformáció előszele

A lollardok Wycliff ideje óta megmaradtak Angliában. A XV. században jelentős földalatti keresztény mozgalom működött az alacsonyabb rendűek között. Természetesen megvoltak a gazdasági és politikai okok. Nagy mennyiségű pápai terület volt Angliában és sok pénz áramlott Rómába. Ez volt az egyik fő probléma, amelyet a középréteg minden országban rossz szemmel nézett és ezért örömmel álltak VII. Henrik mögé, amikor úgy döntött, hogy Rómával szakít. Fontos megemlíteni a bibliai humanisták szerepét is. Colet-ról már beszéltünk, de feltűnt a színen William Tyndale (1494-1536) és társa Miles Coverdale, akik kiadták az első nyomtatott angol Újszövetséget, amely Erasmus görög szövegén alapult. 1525-ben Wormsban 3000 példányt nyomtattak, és kereskedők terjesztették Angliában.  Coverdale 1535-ben adta ki a teljes Bibliát angol nyelven. Csodálatos látni, hogy a minden helyen a reformáció első lépései szorosan összefüggtek az Újszövetség anyanyelvi fordításával. Luther írásai is kezdtek elterjedni, különösen szívesen olvasgatták azokat az egyetemeken. 1521 VIII. Henrik, Anglia uralkodója írt egy védelmet Luither Babiloni fogsága ellen. A hálás pápa a Hit védelmezője címet ajándékozta neki ezért, amelyet a brit király azóta is használ.

VIII. Henrik nőügyei

A refomáció közvetlen kiváltó oka Henrik nőügyei és az volt, hogy Henrik (1509-47) utódott szeretett volna, de Katalintől nem ment, ezért Boleyn Annát kívánta feleségül venni, akibe amúgy is szerelmes volt. Ahhoz, hogy elválhasson, előbb a maga irányítása alá kellett vegye az egyházat Angliában. Henrik nagyon megnyerő, jóképű, művelt, társasági, sportoló ember volt, de jártas a teológiában is. Az apja VII. Henrik a gyermekeit fontos királyi családokkal házasította, így lánya Margaret lett a skót Jakab felesége, később az ő utódai lettek Anglia királyai. Arthur fia a spanyol Katalint vette el, azonban Arthur halála után a pápa engedélyével 1503-ban a fiatalabb Henrik vette el. Egy gyermekük született, aki Tudor Mária néven uralkodott később. Amikor látszott, hogy nem lehet fiók, Henrik úgy gondolta, hogy Isten bünteti, hogy a testvére feleségét vette el, amelyet sem az egyházi jog, sem a Biblia nem támogatott (III.Móz 20:21), valamint azt látta, hogy abban a korban egy férfi utódra van szükség az ország kormányzásához. Mivel beleszeretett a csinos Annába, a pápánál a válást kezdeményezte, de a pápa nem adhatta meg, mert Katalin unokaöccse, V. Károly spanyol uralkodó befolása alatt állt.

A tettek

Henrik miniszterelnöke Thomas Cromwell lett és a Canterbury érsek (ő az angol egyház vezetője) 1532-ben a protestáns Thomas Cranmer (1489-1556) lett. Henrik a parlament jóváhagyását kérte, amely valójában az ő irányítása alatt volt, és meg is kapta a Rómától való elszakadáshoz és a kolostorok bezárásához. Egy kinevezési vita miatt végül a klérussal saját magát neveztette ki az egyház vezetőjének "ameddig Krisztus törvénye engedi".
Cranmer 1533-ban semmissé nyílvánította házasságukat és még abban az éveben elvette Annát. Ezután sorra hozták a törvényeket, amelyek megtiltották az angol papok külföldi állomásozását, a pápának fizetett adók kijutását, a pápai törvényszékre fellebbezést, stb. A végső szakadás az 1534-es Act of Supremacy, amelyben kijelenti, hogy a király az egyház teljhatalú vezetője. Okokat keresett és talált, vagy koholt a kolostorok bezárásához, amelyből több százat záratott be, a földeket kisajátította, ill. támogatásának megszilárdításához olcsón a középrétegnek adta át.
Az 1539-es Six Articles nyílvánvalóvá tette, hogy csak Rómától szakadt el az angol egyház, azonban tanilag hű maradt, annak ellenére, hogy korábban az uralkodó több dologban engedett a reformációnak, de a külső nyomások megszűnésével ezt visszavonta. 1536-ban Annát kivégeztette házasságtörésért, de inkább az volt a baj, hogy lányt szűlt (Erzsébetet). Ezután még ötször házasodott, a harmadik felesége fiat szült, de a felesége meghalt. Henrik megszabadította a gyülekezetet Rómától, nemzeti egyházként királyi irányítás alá került, és elérhetővé tették angolul a Bibliát (láncolt Biblia). Utolsó határozata szerint Edward, Mária és Erzsébet sorrendben követik őt gyermekei a trónon.

VI. Edward reformjai

Henrik halála után fia, Edward (élt: 1537-1553) került trónra 9 évesen. A protestáns Somerset hercege lett a régens, aki segített a fiatal királynak a reformok véghezvitelében. Hatályon kívül helyezték a Six Articles-t, 1547-ben a laikusoknak is engedélyezték az úrvacsorát, törvényessé tették a papok házasodását, az egyházi alkalmakat anyanyelven tartották, stb. 1553-ban a királyi egyház hite a "42 cikk" lett, amely kálvinista jegyeket visel magán (Knox hatása), a Cranmer által készített Közös imádság könyvét vezették be az egyházi rend fő irányadójának. 

Tudor Mária

A trónon Mária követte Edwardot, aki 1553-tól 1558-ig uralkodott (1516-1558). Mária rávette a parlamentet, hogy tegye semmissé Edward reformjait és állítson vissza mindent apja halálakor fennálló állapotra. Ezek mellett üldözést is indított, közel 300 protestáns pásztort égetett el, köztük Cranmert is. Ez viszont nagy lendületett adott a népnek, hogy a protestánsok mellett döntsön. Ehhez hozzájárult Foxe mártírokról írt könyve is (1563). Mária nagy hibája volt II. Fülőp spanyol uralkodóval kötött házassága 1554-ben, amely miatt az országa ellene fordult.

Erzsébet

Erzsébet ekkor került trónra 25 évesen (élt: 1533-1603). A spanyol király és a skót királynő is igényt tartott a trónjára, valamint az ország megosztott volt a két vallási tábor között. Maga protestáns volt, de nem akart konfrontálódni a pápát támogatókkal, így egy olyan utat választott, amely mind a két félnek megnyugtató volt. Alapvetően visszaállította a korábban elfogadott protestáns dokumentumokat, de módosításokkal. Pénzbüntetést kapott, aki nem járt gyülekezetbe. 1570-ben a pápa kiközösítette, válaszul a titokban szervezkedő jezsuiták közül 125-öt kivégeztetett. Ekkor a pápa segítségül hívta spanyol Fülöpöt Anglia visszaállítására a római uralom alá. Fülöp több oldalról is örült ennek, főleg, hogy tudta, hogy Erzsébet segíti a németalföldi lázadókat. 1588-ban a spanyol armada megtámadta a briteket, de hatalmas vereséget szenvedett a fürgébb angol hajókkal szemben. Ez a korszak egyik legjelentősebb történelmi eseménye volt. Anglia lett a protestánsok védelme Európában, segítséget adott a németalföldieknek és a francia protestánsoknak is.

(8.óra egy része) Révész Imre könyve alapján...

Kálvin János eredeti nevén Jean Cauvin 1509 júl. 10-én született egy Noyon nevű észak francia kisvárosban. Apja egyházi jegyző, hivatalnok volt, anyja erősen vallásos. Jánost egyházi pályára szánták így a helyi iskolában tanult, de egy nemesi család tanuló gyermekei mellé is adta az apja, hogy világi ügyességet is tanuljon. Mivel ez jelentős pénzbe került, ezért az apja kijárta, hogy a fia 12 évesen egy kis közösség papja legyen, legalábbis papíron, hogy felvehesse az egyházi fizetést. Ez akkoriban eléggé eltrjedt s nem kevésbé elitélendő gyakorlat volt, amely jól szemlélteti az egyház romlottságát. 1523-ban apja a helyi dögvész elől, valamint újabb tanulmányi szint elérése miatt Párizsba küldte, ahol a nagybátyjánál lakott és Coldier növendéke lett, aki egy személyben volt komoly tudós és gyermekek nagyszerű tanítója volt, példát mutatván, hogy ez ma is lehetséges.
Kálvin hálás volt neki egész életében, hogy egy olyan tudomáynos szemléletre oktatta, amelyet később nagy haszonnal forgatott az egyház számára. Apja közben újabb olyan lelkészi állást szerzett neki, ahol sohasem járt. 1529-ben apja arra utasította, hogy hagyja abba a teológiai tanulmányokat és kezdejen jogi tanulmányokba, amelynek engedemeskedett is. Orleansba ment egyetemre, ahol hamar kitűnt tehetségével és szinte tanárként kezelték.
Ekkortájt ismerkedett meg a reform eszmékkel és érdeklődése a teológia és a Biblia felé fordult. Közben Bourges egyetemére ment egy világhírű professzort hallgatni, de egy német tanárral, Wolmarral került közelebbi kapcsolatba, aki által az evangéliumok és reformáció oktatásában részesült. Itt már határozottan a reformáció mellett állt olyannynira, hogy egy földesúr engedélyével prédikálta is azt. Itt kapta apja halálának hírét, ami egy csapásra függetlenné tette a szabad cselekvésre. Párizsba költözött, de kifejezetten világi, tudós ismereteinek növelésére. Ugyanakkor belecsöppent az ottani reformáció körüli vitába. Idővel a párizsi reformerek egy jelentősebb alakja lett, az üldöztetések közepette tanított és minden beszédét azzal zárta: "Ha Isten velünk ki lehet ellenünk?" Majd amikor egy bázeli barátját (Kopp Miklós - Nicholas Cop) nevezték ki az egyetem rektorának, és beszédét valószínűleg Kálvin írta, a beszéd elhangzása után mindkettőjüknek menekülni kellett (1533). A hagyomány szerint páli módon, kosárral a városfalon eresztették le. Ezután néhány évig bújdosott, egy évet töltött Angouleme kelet-franciaországi városban a reform gondolkodású kanonoknál, Du Tillet-nél, akinek 3-4000-es könyvtárát haszonnal forgatta.
Itt nagy tiszteletben állt az értelmiség között, akikkel gyakran összejött és egy barlangban tartott Biblia tanulmányokat, amelyeket úgy kezdett, hogy "Atyámfiai! Keressük az igazságot!". A kanonok kérésére prédikációkat írt a környékbeli papoknak. Majd Neracban bújt meg Margit hercegnő udvarában, ahol együtt volt LeFevre-el is, aki felismerte, hogy Isten Kálvinon keresztül fogja megreformálni a francia területet. 1534 májusában Noyonban járt, ahol lemondott pénzügyileg ellátó papi tisztségeiről.
Ezek után visszatért Párizsba, hogy befejezze elkezdett reformátori munkáját. Azonban a szélsőségesek hatására a királynak betelt a pohara a reformátorokkal és 1535. január 29-én különös kegyetlenséggel kivégzett több vezető reformátort. Kálvin ekkor elmenekült Franciaországból, de Du Tillet vele tartott. Kínlódások között végül Strasbourgba jutottak Bucerhez, ahol kipihenvén magukat Bázel felé vették az irányt. Bázelben Kálvin elvonultságban élt, tanult, a francia Bibliát lektorálta. Azonban eljutott hozzá, hogy milyen vádakkal illetik Franciországban a hívőket, amely következtében előbújt elvonultságából és megírta az Institutiot, a református irodalom egyik legnagyobb művét. Az Institutiot 1536-ban Bázelben adták ki, teljes magyar címe: "Keresztyén vallási oktatás, mely a vallásnak csaknem egész velejét s mindazt magában foglalja, mit az idvesség tudományában tudni szükséges." A könyv rendkívüli példányszámot és kiadások sorozatát élte meg. Kálvin egészen 1559-ig folyamatosan bővítette, javítgatta. Bázelből Olaszországba ment, ahol tanított, majd Piemont völgyeit is meglátogatta, ahol hírdette az Evangéliumot, de katolikusok innen kiűzték. Ezután ő visszatért szűlővárosába egy rövid időre, Du Tillet Genfbe ment. Kálvin hamar elment Noyonból, de magával vitte két testvérét, Bázelbe, vagy Strassbourgba akart menni, hogy elvonultan a tudományoknak éljen, de a harcok miatt Genfbe vette az útját.

Ez egy nagyon jó rész Révész Imre: Kálvin élete és a Kálvinizmus könyvéből:

Farel a berniek ajánló leveleivel jelent meg Genfben, s az evangélium hirdetését magánkörben tüstént elkezdette. De nem pihentek, sőt minden erejüket összeszedték a reformáció ellenei is. Farelt a tanácsházba, nyilvános vitára idézték. Nyolcvan pap ült már ott jól felfegyverkezve, a püspöki helyettes elnöklete alatt, mert maga a püspök nem volt ekkor Genfben.

"Gyere csak, gyere csak, te sátán Farel!" – kiáltott az egyik kanonok a belépő Farelre, aki méltósággal felemelvén fejét, így válaszolt: "Én nem vagyok sátán, hanem hirdetője a megfeszített Jézus Krisztusnak, ki meghalt a mi bűneinkért s feltámadott a mi megigazulásunkra; aki őbenne hisz, örök élete leend annak, aki nem hisz, kárhozat fia az. E végre küldettem én Istentől, a mi mennyei Atyánktól, s íme, most készen vagyok, hogy hitemről vallást tegyek előttetek, ha csendesen meghallgatjátok, s mindhalálig híven megtartjátok azt, amit előadok. Egyébiránt, ha vádakat emelni akarnék, igen nagy okaim lennének azt állítani, hogy ti a ti társaitokkal együtt okoztátok a nagy romlást a keresztyén világban, zabolátlan éltetekkel, s egyedül a képzeleten s emberi hagyományokon alapuló babonás hitágazataitokkal." – "Káromlást szólott; – mit teszünk több bizonyságot! A Rhone-ba, a Rhone-ba a káromlóval; halált érdemel! Jobb, hogy ez a gaz Luther elvesszen, mintsem hogy az egész nép felháboríttassék" – így kiáltott a bírák egyike. – "Használjátok legalább az Isten, ne pedig a Kajafás szavait," – felelte Farel csendesen, de sikertelenül – mert a papok s az egész nép megtámadták őt, ütötték-verték, s csak végső életveszély között szabadulhatott meg.

Itt említenék még meg egy idézetett LeFevre-től. Egyre magasabbra helyezem ennek az embernek a szellemi nagyságát és valós szerepét a reformációban és a kor szellemiségének alakításában. LeFevre a következőket mondta tanítványának Farelnek:

"Kedves Vilmosom! Az Isten új korszakot támaszt, s te még meg fogod érni azt"

 És valóban.

A pápai szakadáskor erősödtek meg a reformgondolatok, amit zsinatokon próbáltak keresztülvinni. Ezt hívjuk zsinati elvnek, vagy konciliarizmusnak. Akik ezt a folyamatot támogatták, azt állították, hogy a zsinat a pápa felett áll, ez a pápa és zsinat közötti harchoz vezetett, amely máig tart. A három zsinat: Pisa, Konstanz, Basel.
Páduai Marsilius 1326-ban (Defensor pacis) foglalta össze reformnézeteit, amely jellemző volt:
- Az egyház minden hívőt jelent. Ennek következménye, hogy a pápa felett áll az egyházat képviselő zsinat, amelynek laikus tagjai is vannak, hiszen a teljes egyházat képviseli. Továbbá megengedhetetlen az egyházi hierarchikus rendszer, mert mindenkinek egyenlő feladata van az egyházban: hogy használja a szellemi eszközeit.
- A Szentírást a zsinat magyarázza, a pápának nincs joga.
- A „Péter utódja” tiszt, csak a történelem során alakult ki.

Ez és az ehhez hasonló írások a reformáció előhírnökei voltak. Említésre méltó még Occam Vilmos (akiről Occam borotváját is elnevezték, amely az egyik legjelentősebb tudományos elv – Ockam nevű faluból származott – 1288-1347), ferences, oxfordi teológus, filozófus, tudós. Szerinte Krisztus nem ígérte, hogy a pápa, vagy a klérus igaz hitnél marad, hanem hogy az egyház fog. A pápát eretneknek tartotta és a világi hatalmaktól várta a pápaság reformját.

Az 1409-es pisai zsinat kívánta a két pápa kérdését megoldani, de csak hozzáadott a problémához egy harmadik pápa választása. Végül a gondot a konstanzi zsinat oldotta meg 1417-ben és a római pápát hagyta meg.

(II. félév 1. óra anyagának egy része)

Az átmeneti javulások után a már korábban tárgyalt borzalmas világiasság uralkodott az egyházban. A pápai hatalom hatalmi eszköz és üzlet volt. A pápa és a Német-Római császár között folytatott hatalmi harc közben Franciaország megerősödött és átvette az irányítást a pápai hatalom felett, amely a francia uralkodó eszközévé vált, amely büntetett, igazságtalanságot szolgáltatott és háborúkat indított. Természetesen a nép felismerte ezt, a pápai szentség eltűnt a nép szeme előtt. A különféle üzelmek pénzt kívántak. Így pápai adórendszert hoztak létre, a szolgálatokért fizetni kellett, annyira, hogy végül a bűnbocsánat is pénzbe került, amely végül a lutheri reformáció kiváltó oka lett.
1302-ben VIII. Bonifác pápa kinyilvánította a pápai hatalom világi követeléseit és azt is, hogy a pápa iránti engedelmesség szükséges az üdvösséghez. Tiltakozott az egyház világi megadóztatása ellen, amiért Szép Fülöp elfogadta, de a nép akaratából elengedte. 1303-tól a francia király engedelmes eszköze a pápa, olyannyira, hogy 1309-1377-ig Avignonba költözött a pápaság.
1378-tól két pápa volt (ugyanis a miután választottak egy pápát, az egyházi vezetők meggondolták magukat és másikat választottak, de az első nem távozott, így a második visszament Avignonba), akik kölcsönösen kiátkozták egymást, ezt hívjuk a pápai szakadásnak, vagy nyugati szakadásnak, amely 1415-ig tartott, amikor éppen három pápa volt. Ez nagyon fájt az embereknek és miden elveszett, amiben hittek. Az uralkodók pedig választottak, hogy melyik pápát ismerik el. Mindenesetre minden megítélés szerint a pápaság negatívumai abból száraztak, hogy világi hatalomra vágyott és nem azzal törődött, ami rábízatott. Nem magát az egyházat ítélték meg az emberek, hanem a gyakorlatát és az ebben az időben született reformerek ebben tértek el a későbbi reformációtól.
Teológiailag az érdemszerzés és így az ember lépett az előtérbe. A papoknak nem volt teológiai végzettsége, így tömegesen nem is voltak képesek igai szolgálatra. Sőt legtöbben kapcsolatok, vagy egyszerűen pénz útján kerültek a pozícióba, hogy fizetést kapjanak. Hitük szerint a pápa kedve szerint dönthetett az üdvösség kérdésében, így ha valaki megfelelő összeggel kérte, akkor üdvösséget nyert, ill. már halott rokonának is üdvösséget vásárolhatott.
 Az egyszerű emberek is ellentmondásosak voltak. Egyrészt kicsapongó életük volt, másrészt böjtölést és önsanyargatást használtak. Vándorprédikátorok szavára megtértek, de ez nem tartott sokáig. Nagy mulatságok után önsanyargatás, néhány nap szerzetesi élet. A mindennapi élet és a keresztény élet teljesen szétvált, és nem is egyeztették. A szent emberekre tisztelettel néztek, de nevetségesek is voltak. A társadalmi élet fejlődött, a városok növekedtek, de a higiénia változatlan maradt, ezért iszonyatos járványok dúltak, különösen a fekete pestis, amely a népesség harmadának halálához vezetett, amely csúcspontja 1348-49 volt. A mezőgazdaság nem fejlődött, ezért gyakran éhínség volt. Nagyon sok szenvedés és halál. Ezért az emberek csodákat kerestek, ekkor indultak el a kegyhely zarándoklatok, valamint sok önkorbácsolás, önsanyargatás volt. Bűnbakkeresés is tipikus volt, innen jöttek a zsidóüldözések, boszorkányperek.

Találtam egy kiváló magyar egyháztörténelmi oldalt, ahol főleg a reformáció nagy alakjai, Luther és Kálvin jelennek meg, valamint magyar egyháztörténelemről is van szó. Az oldal nagy erénye, hogy sok eredeti írás található meg rajta.

http://www.freeweb.hu/iratok/egyhtori/EGYHTORI.HTM

Pl. Zwingli 67 tétele