(II. félév 1. óra anyagának egy része)
Az átmeneti javulások után a már korábban tárgyalt borzalmas világiasság uralkodott az egyházban. A pápai hatalom hatalmi eszköz és üzlet volt. A pápa és a Német-Római császár között folytatott hatalmi harc közben Franciaország megerősödött és átvette az irányítást a pápai hatalom felett, amely a francia uralkodó eszközévé vált, amely büntetett, igazságtalanságot szolgáltatott és háborúkat indított. Természetesen a nép felismerte ezt, a pápai szentség eltűnt a nép szeme előtt. A különféle üzelmek pénzt kívántak. Így pápai adórendszert hoztak létre, a szolgálatokért fizetni kellett, annyira, hogy végül a bűnbocsánat is pénzbe került, amely végül a lutheri reformáció kiváltó oka lett.
1302-ben VIII. Bonifác pápa kinyilvánította a pápai hatalom világi követeléseit és azt is, hogy a pápa iránti engedelmesség szükséges az üdvösséghez. Tiltakozott az egyház világi megadóztatása ellen, amiért Szép Fülöp elfogadta, de a nép akaratából elengedte. 1303-tól a francia király engedelmes eszköze a pápa, olyannyira, hogy 1309-1377-ig Avignonba költözött a pápaság.
1378-tól két pápa volt (ugyanis a miután választottak egy pápát, az egyházi vezetők meggondolták magukat és másikat választottak, de az első nem távozott, így a második visszament Avignonba), akik kölcsönösen kiátkozták egymást, ezt hívjuk a pápai szakadásnak, vagy nyugati szakadásnak, amely 1415-ig tartott, amikor éppen három pápa volt. Ez nagyon fájt az embereknek és miden elveszett, amiben hittek. Az uralkodók pedig választottak, hogy melyik pápát ismerik el. Mindenesetre minden megítélés szerint a pápaság negatívumai abból száraztak, hogy világi hatalomra vágyott és nem azzal törődött, ami rábízatott. Nem magát az egyházat ítélték meg az emberek, hanem a gyakorlatát és az ebben az időben született reformerek ebben tértek el a későbbi reformációtól.
Teológiailag az érdemszerzés és így az ember lépett az előtérbe. A papoknak nem volt teológiai végzettsége, így tömegesen nem is voltak képesek igai szolgálatra. Sőt legtöbben kapcsolatok, vagy egyszerűen pénz útján kerültek a pozícióba, hogy fizetést kapjanak. Hitük szerint a pápa kedve szerint dönthetett az üdvösség kérdésében, így ha valaki megfelelő összeggel kérte, akkor üdvösséget nyert, ill. már halott rokonának is üdvösséget vásárolhatott.
Az egyszerű emberek is ellentmondásosak voltak. Egyrészt kicsapongó életük volt, másrészt böjtölést és önsanyargatást használtak. Vándorprédikátorok szavára megtértek, de ez nem tartott sokáig. Nagy mulatságok után önsanyargatás, néhány nap szerzetesi élet. A mindennapi élet és a keresztény élet teljesen szétvált, és nem is egyeztették. A szent emberekre tisztelettel néztek, de nevetségesek is voltak. A társadalmi élet fejlődött, a városok növekedtek, de a higiénia változatlan maradt, ezért iszonyatos járványok dúltak, különösen a fekete pestis, amely a népesség harmadának halálához vezetett, amely csúcspontja 1348-49 volt. A mezőgazdaság nem fejlődött, ezért gyakran éhínség volt. Nagyon sok szenvedés és halál. Ezért az emberek csodákat kerestek, ekkor indultak el a kegyhely zarándoklatok, valamint sok önkorbácsolás, önsanyargatás volt. Bűnbakkeresés is tipikus volt, innen jöttek a zsidóüldözések, boszorkányperek.
